ORCHIDEA   HONLAPJA

 

 

 

    

 

 

           

 

 

                        

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

                       

 

   

Csahos eső zúg, sistereg,
elvackolnak az istenek.

Állunk dermedten, szélütötten,
megdőlt kopjafák a ködben.

Karóba húzott csillagok.
Tűzfényű arcunk ellobog.

Ablakok, ajtók zárva.
Deszkát szögez az ősz a nyárra.

 

Ha megállsz – e sírhalom mellett
Gondolj a szép éltemre
El ne felejtsd, hogy ezen hely

 

 

 

Drága hantokat takar el.
Itt a hitves szép reményét
Szerető jó anya gyermekét
Két kis árva édesatyját
Helyettük a sír ölel át.

                                                                                             

 

Éltem legszebb idején
A páros élet kezdetén
Betették testemet a sírba
Itt hagytam kisfiamat zokogva
Isten veletek kis árváim
Jó párom édes anyám
Kik értem mindent megtettetek
De rajtam nem segíthettetek.

                                                                                                                  

 

   

                    

 

            

 

                     

 

Jó szülőket feledni nem lehet
Míg élünk ide hív a szeretet.
“Hová lettél?
Te szebb reményünknek kiégett,
Hajnalcsillaga.”
 

 

  

Te voltál a fény, a ragyogás,
Kérlek vigyél el magaddal
És ha szerelmed porrá égett
Hintsd be vele a régi emléket.
Ha majd letesznek hozzád, megfogom a kezed
Még érezzük, hogy összetartozunk
Ez lesz az utolsó legboldogabb napunk.